×

Az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó (OKIT) önkénteseinek első csoportját képezték november 11-én, a Szent István-teremben.

Szatmárnémetiben szervezik jövő év július 25-e és 29-e között az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozót. Erre már hónapokkal ezelőtt megkezdte az előkészületeket a Szatmári Római Katolikus Püspökség ifjúsági irodája, már több alkalommal megszólítva az önkéntességet vállaló fiatalokat is. November 11-én, szombaton pedig megtartották az első önkéntes-képzőt, melyben egyben lelkesíteni, csapat-építeni is akartak.

Ezért is hívták meg Pop Simona olimpiai párbajtőrözőt, aki már tett korábban is tanúságot az ifjúsági iroda rendezvényén, jól ismerik őt az egyházmegyés fiatalok. Most arra kérték, meséljen tapasztalatairól, élményeiről a csapatban való létezés és működés vonatkozásában, hadd tanuljanak tőle – hiszen olimpiai aranyérmét is csapatban szerezte.

Pop Simona a hallgatóságnak szívesen mesélt a csapatszellemről, tanácsokat adott, hogy a fiatalok önkéntesként is csapatban képzelhessék el magukat: úgy, hogy látják egyéni szerepüket, létezésüket, de érzik a csapat tagjaként, a többiekkel együtt való lüktetésüket is. A csapattársait ritka esetben választhatja meg valaki, többnyire kapja, ezért nyitottnak kell lenni arra, hogy bárkivel együtt tudjon dolgozni.

A szombati rendezvény során hasznos információkat kaptak a résztvevők a közelgő OKIT-ról, és kérdezhettek is – a lehetőséget pedig a fiatalok kihasználták, lelkesek, érdeklődőek voltak. A nap végén közösen, két nyelven imádkoztak a jövő évi találkozó sikeréért, a kegyelmekért, majd együtt fogyasztották el az ebédet is.

Related Posts

A 2018-as találkozó filmje

Ajánljuk figyelmükbe a 2018-ban, Szatmárnémtiben megrendezett Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó (OKIT) összefoglaló filmjét, amely a napi összefoglaló videókhoz képest új képkockákat, interjúkat...

Read out all

A hangsúlyok és egyensúlyok keresése

Kiértékelték a 2018-as OKIT-ot a romániai katolikus egyházmegyék ifjúsági referensei, -lelkészei valamint a meghívott fiatal önkéntesek. A Szatmárnémetiben rendezett Országos Katolikus Ifjúsági...

Read out all

Isten gyermekeinek öröme

Vasárnap, a pápai nuncius által bemutatott szabadtéri szentmisével ért véget az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó Szatmárnémetiben. Ezerháromszáz fiatallal Románia minden római- és...

Read out all

A szombati nap videója

Most lehetőségetek nyílik megnézni a szombati nap mozgóképes összefoglalóját:

Read out all

Isten küldöttei

Tanúságtételek, elgondolkodtató üzenetek, elmélkedések, imák, az együttlét öröme, mozgásos játékok, sporttevékenységek, koncertek jellemezték a szombati napot az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozón, Szatmárnémetiben....

Read out all

Interjú az általános konzullal

A Szatmárnémetiben zajló Országos Katolikus Ifjúsági Találkozón részt vesz Andrés Gregorio Núñez Sánchez, Törökország panamai általános konzulja is. Az általános konzul azért...

Read out all